A nárcisztikus személyiségzavar: a teljes kép ellentmondások nélkül

Napjainkban a pszichológia egy különösen elterjedt hétköznapi társalgási témává vált.
Egymást érik a cikkek, vélemények, blogok és hozzászólások e témában - azon belül is, úgy tűnik, kiváltképpen a nárcisztikus személyiségzavar áll az érdeklődés középpontjában.

Mivel a legtöbb leírás nagyon gyakran ellentmondásos személyiségjegyeket említ a nárcisztikus személyiségzavar tárgyalásánál, sőt gyakran olyan jellemzőket is, amelyek nem a nárcisztikus egyénre hanem annak áldozataira (co-nárcizmus, kodependencia, stb) jellemzők [1], ezért ezen blogbejegyzés célja egy-két félreértés eloszlatása és a valóban kizárólagosan nárcisztikus zavarra utaló jellemzők bemutatása, annak érdekében, hogy tisztább képet nyerjünk a nárcisztikus emberekről, és hogy ezek áldozatai könnyebben felismerjék helyzetük.

A nárcizmussal kapcsolatos téveszmék egyik oka valószínűleg az a tény, hogy napjainkban a nárcizmus egyfajta társadalmi járvánnyá vált és a nárcisztikus "értékrend" szinte normálisként tűnik sokak számára. [2]

Emellett, a jelenleg széles körben elterjedt tévhitek a nárcizmussal kapcsolatban nagy valószínűséggel éppen a nárcisztikus ember egyik jellemző viselkedésére a projekció-alkalmazásaira vezethetők vissza, amely értelmében gyakran a nárcisztikus egyén saját áldozatát nevezi "nárcisztikusnak", amikor az megtagadja a nárcisztikus értékrendet, függetlenedni próbál és kiszakadni a nárcisztikus egyént dicsőítendő és szolgálandó kötelességek alól.

Nagyon gyakori a tévhit, és nem kizárt hogy éppen a nárcisztikus egyének terjesztik azt, miszerint a nárcisztikus emberek csupán színlelik a magabiztosságot, de valójában az önmegvetés, túlzott szégyenérzet és önbizalomhiány irányítja őket. Egy másik gyakori tévhit, hogy a nárcisztikus emberek képtelenek másokhoz viszonyulni, emiatt életük magányban telik.

E mítosszal ellentétben a nárcisztikus emberek nem önmagukat vetik meg, hanem másokat, emellett nagyon is nagyra tartják önmagukat, telve vannak önbizalommal, sikeresek, társadalmi körökben kedveltek, megnyerőek, így egyenesen jellemző rájuk, hogy szociálisnak mutatkoznak. [3] Nem kifelé mutatott magabiztosságuk a parádé, hanem állítólagos "szeretetteljességük" az, ami valójában egy felszínes érdekelvű színjáték, és ami kizárólag mások manipulálására, kapcsolatok megszerzésére és szociális pozíciójuk megerősítésére irányul. [7]

További lényeges jellemzők, amelyek a legtöbb nárcizmus-leírásból hiányoznak: a nárcisztikus ember jellegzetesen rosszindulatú, haragtartó, bosszúálló, könyörületre és megbocsátásra képtelen, jellemtelen hazug. Gyakran magas intelligenciával megáldott, de azt mások manipulálására használja: Jágó-szerű intrikusként és zseniális sakkjátékosként az oszd-meg-és-uralkodj taktikái alkalmazásával áldozatait egymás ellen uszítja, és eközben a saját érdekei szerint irányítja őket. Továbbá tipikus nárcisztikus tünet a projekció, miszerint a nárcisztikus egyén saját tulajdonságait és viselkedését áldozataira vetíti, rágalmazás, áldozatvádlás és bűnbakcsinálás révén, eközben mindent elkövet hogy önmagát a legelőnyösebb színben tüntesse fel.

A nárcisztikus ember olyan szinten képes eme visszájára fordított virtuális világban élni, és abban tartani környezetét is, hogy egy idő után saját hazugságait ő maga is elhiszi. E látszatvilág megalkotása és fenntartása végett alkalmazott módszerei közé tartozik a bizalmát élvező egyén, kiváltképpen gyermeke, egyenesen őrületbe kergető gondolatkontrollja, amit Hitchcock Gázláng filmje után "gaslighting" szakszóval jelöl a pszichológiai irodalom. Ez a gyakorlat annyit jelent hogy a valóságot, mind a jelent és a múltat, a nárcisztikus egyén az áldozat szeme előtt írja át, mígnem az áldozat valóban elkezd kételkedni önmaga ép elméjét tekintve.

A nárcisztikus ember másik lényeges tulajdonsága a kozmikus szintű grandiózusság hite önmaga személyére és jelentőségére vonatkozólag. Ez a nárcisztikus jegy azért különösen meghatározó, mert a nárcisztikus egyén saját speciális küldetése és mivolta hitében látja indokoltnak önmaga önző érdekeit minden eszközzel, mintegy Machiavellista módon érvényesíteni.

Lényeges adalék e témában a számos angol nyelvű szakvélemény miszerint a nárcizmus témaköre nem elsősorban pszichológiai hanem morális kategória. Számos vélemény a nárcisztikus zavart a szélsőséges erkölcstelen magatartással, patologikus önzéssel, olykor a vallási-mitológiai gonosszal azonosítja, amely önmagát helyezi Isten helyébe, és Isten és az emberek szeretete helyett az önimádatot tekinti saját vallásának. Ugyanakkor, éppen a nárcisztikus projekció értelmében, nem ritka, hogy a nárcisztikus önző egyén azonosítja "nárcisztikusként" azt, aki a szeretet-alapú önzetlen vallásos értékrendet tekinti objektív erkölcsi normának. A nárcisztikus ember számára a napjainkban elterjedt relativista erkölcsi értékrend jelenti a filozófiai alapot saját ön-centrikus világképének abszolutizálására és a nárcizmus áldozatai filozófiai-lélektani semlegesítésére. Ez nemcsak a privát szférában de a napjainkban epidemikus nárcisztikus kultúra egészére is igaz.

További fő nárcisztikus tünet a pompa, gazdagság, pénz és kényelem imádata, excentrikusság és kitűnni vágyás, féktelen anyagiasság, mohóság és hataloméhség. Feltűnési vágyuk és saját törvényen felüli mivoltuk képzete gyakran sodorja őket olyan helyzetbe, hogy a törvénnyel is szembekerülnek, ami csupán egy nüansz illetve vicc számukra. Tipikus módon előbb-utóbb valamilyen vezetői szerepbe könyöklik magukat, ahol azután kiélik rosszindulatú, arrogáns és másokat kíméletlenül lenéző hajlamaikat és a vágyat hogy központi szerepben hivalkodhatnak és mások felett uralkodhatnak. Különösen kedvelik azon pozíciókat, amelyben a náluk kevésbé képzetteket és fiatalabbakat "nevelhetnek" s akikkel szemben saját grandiózusságuk kiválóképpen dicsfénybe kerülhet. A hivatkozott angol nyelvű cikk egy jeles pszichológiai weboldalon éppen azt tárgyalja, hogy miért oly szélsőségesen elterjedt a nárcizmus a politikusok körében [4].


Legtöbbjük nem álmodozik nagy sikerekről és gazdagságról, mert nagyon gyakran elérik azt, éppen a gátlástalanságuk, sekélyes lényük, simulékony, gerinctelen, kétkulacsos és megalkuvó jellemtelenségük, jó politikus és intrikus képességeik, antiszociális könyörtelenségük és mások eltaposása révén. Legtöbbször nem irigyek másokra, hisz önmagukat tökéletesnek vélik - ugyanakkor mivel életük egyik fő célja mások irigységét felkelteni, ezért állandóan kifelé élnek, körülvéve magukat hivalkodó státusz-szimbólumokkal. Majd ezután gyakran ők vádolnak másokat azzal hogy irigyek rájuk.

A nárcisztikus emberek csupán abban az esetben éreznek irigységet - egyfajta versenyhelyzetet - amikor valaki részéről kivételes tehetséget érzékelnek, aki azzal a "veszéllyel" fenyegeti őket, hogy elhomályosítja képzelt tökéletességük. Ugyanígy veszélynek tekintik azt aki részéről erkölcsi tartást, azaz a szeretetre való képesség, becsület, igazságosság, nyíltság, őszinteség és önzetlenség jegyeit érzékelik, mivel ezen értékek a nárcisztikus ember világrendjének antitézisét képezik. Mivel nem értik a nem-nárcisztikus értékrendet, azt aki ezt képviseli, félelemet és agressziót kelt bennük. Az ilyen szerintük "kivételes" egyént vagy a saját szolgálatukba próbálják állítani és képükre formálni, vagy, amennyiben az illető ellenáll nekik, minden eszközzel elpusztítják vagy kiközösítik. Amikor az ilyen kiközösített és megtámadott áldozat e helyzetet felismeri, a nárcisztikus ember ezt az áldozat "paranoia-tüneteként" azonosítja, ezáltal  semlegesíti.

További tévhit, hogy a nárcisztikus emberek "túlérzékenyek" lennének. Valójában nagyon is érzéketlenek, éppen ez teszi őket kíméletlenül közönyössé mások iránt, és ha valamire úgymond "érzékenyen" reagálnak, az egyedül saját érdekszférájuk fenyegetettségére való reakció, ami dühkitörésekhez vezethet és sokszor tettlegességgé fajulhat részükről. Ugyanakkor jellemző, hogy a projekció következetes alkalmazása révén, ők vádolják saját áldozataikat azzal hogy "túlérzékenyen" reagálnak, amikor áldozatuk valamilyen visszaélésükre  védekezéssel reagál. [1] Nem ritka, hogy miközben ők áskálódnak, támadnak, rágalmaznak másokat, áldozataik ez ellen való védekezését minősítik támadásnak.

A projekció oly gyakori esetükben, hogy nem ritka hogy ők maguk "diagnosztizálják" áldozataikat azzal hogy azok "nárcisztikusak". Olykor egyenesen valamilyen elmebetegséggel bélyegzik azokat, akik nem hódolnak be a nárcisztikus egyén virtuális valóságának. Ezzel az ál-diagnózissal céljuk, hogy saját magukat minősítsék át áldozattá, és hogy eközben áldozataikat tovább sújtsák, és azok egészséges énképét, önállóságát, önérzetét és a nárcisztikus kizsákmányolás elleni védekezési mechanizmusát leépítsék.

Annak ellenére, hogy a nárcisztikus személyek belső élete üres, sekélyes és sivár, ők maguk többnyire nem magányosak, sőt kifejezetten jellemző rájuk a sikeres és kiterjedt társadalmi életben való részvétel. Házasságaik, kapcsolataik alapja soha nem szeretet és szerelem, hisz ők maguk nem képesek valódi kötődésre és szeretetre. Szeretet és szerelem helyett így többnyire valamilyen érdek vezérli kapcsolataikat, melyek a nárcisztikus ember empátia-hiánya, szeretetlensége, alkalmazkodásra való képtelensége és önimádata miatt szinte mindig zsákutcába jutnak, ám a kudarcért mindig a másik felet hibáztatják, miközben saját magukat tökéletes társnak vélik. Nagyon gyakran félrelépnek, és előszeretettel kezdeményezik a válást amikor partnereiket nem találják saját szintjükhöz méltónak. Számukra a válás csupán egy nárcisztikus táplálékforrástól való megválást jelent amely "pozíció" mindig betölthető valaki más által.

A nárcisztikus emberek maguk a csábítás nagymesterei, akik a legrafináltabb trükkök sorát alkalmazva kerítik be áldozataikat a társadalom naiv és ártatlan tagjai közül, majd amikor az illetőt már hálójukba fogták, hajlamosak az illetőt könyörtelenül elhajítani, majd új csodálók utáni vadászatba kezdeni. 

A nárcisztikus szülő gyerekeire gyakorolt negatív, sőt végzetes hatásai miatt, és a tárgykör jelentősége miatt egy külön fő kategóriát képez a pszichológia ez irányú kutatási területén belül [5, 8]. A szakirodalom gyakran használja a mérgező szülő kifejezést a nárcisztikus szülő szinonimájaként, bár a nárcisztikus szülő és a mérgező szülő közt lényeges különbség lehet, hogy az utóbbi viselkedésében nem mindig érhető tetten a tudatosság. A nárcisztikus szülő esetében a szülő gyereke feletti hatalomvágya és kíméletlensége párosul és az önvizsgálat és önkontroll teljes hiányával, aminek eredményeképpen a mérgezői szülői viselkedés extrém és állandó formát ölt és annak destruktív hatásai a gyerekre nézve végzetesek lehetnek. Egy ilyen megtörtént esetet mond el a "Ragyogj" című film egy híres zongoraművész életéről - egészen kiváló szereposztással és alakítással [9]. 

Susan Forward ma már klasszikusnak számító "Mérgező szülők" című könyve [8] egy olyan alapmű, amit e bejegyzés olvasóinak külön is figyelmébe ajánlok, abból a meggondolásból, hogy mind maga a nárcisztikus jellemzavar mind a nárcisztikus visszaélés áldozatainál megfigyelt problematikus személyiségbeli jegyek az e könyvben leírt destruktív szülői viselkedés közvetlen vagy közvetett következményének tekinthetők.


A nárcisztikus szülőt elsősorban az különbözteti meg a normális szülőktől, hogy gyermekük iránti szeretete nem valódi, és kiváltképpen nem feltétlen szeretet, és a legtöbb esetben csupán egy kifelé mutatott szerepjáték. Amikor a nárcisztikus ember szülővé válik, annak oka is csupán önérdek, aminek következtében, amennyiben a gyerek nem örökli illetve nem veszi át magát a zavart, és nem követi a szülőt annak erkölcsi és szellemi zavarodottságába, egy speciális áldozattá válik: tipikus módon bűnbakká és kitaszítottá.

A nárcisztikus szülő számára a gyerek funkciója a szülő önimádatának további táplálása, és egy jövőbeli támasz, azaz egy hosszútávú praktikus invesztíció a szülő számára. Az ilyen szülő a gyerekeit vagy teljesen elhanyagolja vagy végletes módon kényezteti, de minden esetben a saját képére és a maga szolgálatára neveli. A gyerek szeretethiányban nő fel amelynek következményei sokszor szélsőségesen megmutatkoznak, kiváltképpen a beavatkozó, kontrolláló szülők esetében. A beavatkozó szülők nem nevelik gyerekeiket, sokkal inkább betörik őket saját céljaikra. Egyéb visszaélésekkel szemben a nárcisztikus szülő leggyakrabban a lelki érzelmi és mentális fenyítések eszközeit használja.

A nárcisztikus szülő hajlamos arra, hogy gyerekeit aszerint kategorizálja hogy az mennyiben hasonlít hozzá, mind lélektanilag, temperamentum, képességek és általános tulajdonságok szerint, és jellemző módon a hozzá hasonló jegyekkel és képességekkel rendelkező gyerekét favorizálja és támogatja, és a tőle különbözőt elnyomja és bünteti. A favorizált gyerek válik a család üdvöskéjévé míg az elnyomott gyerek a családi bűnbakká. [1] Ez a nárcisztikus szülő esetében egyértelműen azt eredményezi hogy a nárcisztikus hajlamot öröklő és átvevő gyerekek lesznek a család sikeres tagjai és a nem-nárcisztikus, erkölcsi értékeket sugárzó gyerek lesz az elnyomott áldozattá és kiközösített bűnbakká.

A nárcisztikus szülő által nevelt nem-nárcisztikus gyerek gyakran egy állandó gondolat-kontroll alatt, szinte egy virtuális világban nő fel, amelyben minden egyes gondolatát, lépését és döntését a szülőhöz kell igazítsa, és amennyiben önállóságra és függetlenségre törekszik, a szülő bűnbakcsinálással, hibáztatással és kitagadással sújtja. A mennyiben az ilyen áldozat túléli a nárcisztikus visszaélést és mérgező családi környezetét, annak felnőtt korban mutatott lélektani tünetei széles skálán mozoghatnak.

Az ilyen szülők gyerekeire jellemző tünetek a túlzó függőségre való hajlam, szélsőséges önbizalomhiány, alacsony önértékelés és önhibáztatás: "nem vagyok jó semmire", szorongás, társadalomtól való visszahúzódás, önsorsrontó hajlam, pánikrohamok, intimitástól való félelem, párkapcsolati nehézségek, és öngyilkossági hajlam. Napjainkban különösen veszélyes az ilyen tünetekért az illetőt felelőssé tenni, valamilyen elmebetegséggel bélyegezni, azaz további áldozatvádlással sújtani. [6]


A nárcisztikus visszaélés áldozatain lehet segíteni, valóban empatikus, együttérző, igényes és minőségi terápiás módszerekkel, illetve támogató csoportokban való részvétellel.

Számos esetben már önmagában is életmentő lehet ha egy nárcisztikus ember rabságában szenvedő gyermek, társ, házastárs, stb. kellő tudásra tesz szert a nárcisztikus emberről és annak áldozatairól.




Referenciák


[1] Alan Rappoport, Ph.D: "Co-Narcissism: How We Accommodate to Narcissistic Parents"
http://www.alanrappoport.com/pdf/Co-Narcissism%20Article.pdf

[2] Me, me, me! America’s ‘Narcissism Epidemic’
http://www.today.com/id/30312181/site/todayshow/ns/today-books/t/me-me-me-americas-narcissism-epidemic/#.UQ4vpmfFm0M

[3] Joshua D. Fostera, W. Keith Campbella,Jean M. Twenge: "Individual differences in narcissism: Inflated self-views across the lifespan and around the world" (Journal of Research in Personality 37 (2003) 469–486)

[4] Narcissism: Why It's So Rampant in Politics
http://www.psychologytoday.com/blog/evolution-the-self/201112/narcissism-why-its-so-rampant-in-politics

[5] Nárcisztikus szülő
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nárcisztikus_szülő

[6] Is it wrong to be a victim?
http://www.narcissisticabuse.com/is-it-wrong-to-be-a-victim

[7] Dr. George Simon: Báránybőrben (A nyílt agressziótól a manipulációig)
http://bookline.hu/product/home.action?_v=Dr_George_Simon_Baranyborben_A_nyilt_agressziotol_a_manipulacioig&id=82898&type=22

[8] Dr. Susan Forward: Mérgező szülők
https://bookline.hu/product/home.action?_v=_&id=56561&type=20

[9] Ragyogj
https://videa.hu/videok/film-animacio/ragyogj-teljes-film-1996-eletrajzi-hlTlcMFHal6kfmbJ



© Minden jog fenntartva! Az írás engedély nélküli publikálása, másolása, bármilyen módon történő felhasználása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet. A bejegyzés linkje megosztható.